Pompás pizza
Hozzávalók (6 főre): a tésztához: 3 dkg élesztő kb. 3 dl víz 45 dkg finomliszt 5 evők. olaj 1 mk. só a nyújtáshoz: 4 evők. finomliszt a bekenéshez: 8 evők. olaj (lehetőleg olíva) a tetejére: 8 szardellafilé (a szardíniához hasonlóan konzervként kapható) 30 dkg pizzamozzarella sajt (a lé nélküli fajta) 8 bazsalikomlevél 10 evők. Univer pizzakrém só őrölt fekete bors csipet origano 4 evők. frissen reszelt parmezán sajt Elkészítés: Az élesztőt kb. 1 deci langyos vízbe morzsoljuk, és 1 evőkanál finomlisztet beleszórva kb. 10 perc alatt fölfuttatjuk. Ezután a többi liszttel, a fele olajjal meg kb. 2 deci langyos vízzel, megsózva összegyúrjuk. Akkor jó, ha közepes keménységű tésztát kapunk, amit még 6-8 percig intenzíven dagasztunk, egészen addig, amíg az edény falától el nem válik. Ezalatt apránként a maradék olajat is beledolgozzuk. Amikor kész, cipóvá formáljuk. Tetejét olajjal megkenjük, majd konyharuhával letakarjuk, és langyos helyen kb. 40 perc alatt a duplájára kelesztjük. Ezután a tésztát két részre osztjuk, és enyhén belisztezett gyúrólapon egyenként vékony kisujjnyi kerek lappá nyújtjuk. Kiolajozott tepsire rakjuk. Tetejüket olajjal megkenjük, villával megszurkáljuk, és előmelegített forró kemencében vagy sütőben nagy lánggal (kb. 200 °C, légkeveréses sütőben 180 °C), 4-5 perc alatt elősütjük, vagyis félig megsütjük. A szardellafilét lecsöpögtetjük, majd a nagyobb szálkákat kivéve belőle, villával összetörjük vagy fölaprítjuk. A mozzarellát vékonyan fölszeleteljük, a bazsalikomot finomra vágjuk. Az elősütött tésztát a pizzakrémmel megkenjük, a szardellát ráhalmozzuk. Megsózzuk, megborsozzuk, a bazsalikommal meg az origanóval meghintjük, a mozzarellaszeleteket ráfektetjük, és a parmezán sajttal megszórjuk. Végül a sütőbe visszatoljuk, és változatlan lánggal 6-7 percig sütjük. Elkészítési idő: 40 perc + kelesztés Egy adag: 668 kcal
További receptajánlataink... |